Budapest Moments

Mióta Budapesten lakok, szeretek nézelődni,új dolgokat felfedezni, próbálok nyitott szemmel járni. Így persze könnyű, hogy néha meglátok 1-1 igazán fotóra illő képet. Sokan nem szeretik ezt a várost, mert koszos, nagy a tömeg, az emberek nem vigyáznak az értékekre, pedig a legapróbb dolgokban is meg lehet látni itt a szépet és igenis rengeteg jó és szép dolog van itt.

A Keleti Pályaudvart például még sosem láttam olyan fényárban, mint egy péntek reggelen, amikor a vonathoz igyekeztem, ritka pillanat volt és filmbeillő. Szintén egyedi a hangulata, mikor az óriáskerék környékén  ülnek az emberek és élvezik az ősz utolsó meleg sugarait.  A metró esetében, legalábbis a legújabbnál pedig mindenképp érdemes időt szakítani arra, hogy kicsit lássuk is a lejárót, ne csak szaladjunk a szerelvényhez, mert nagyon aprólékos és igényes munka eredményét láthatjuk.
A Duna-parton bolondnak néztek mikor egyedül álltam a szélben, pedig csak egy barátot vártam, és amíg ők bámulnak, addig én megannyi más dolgot észrevettem: a Duna kavicsán félig már a vízben indokolatlanul parkoló bevásárlókocsit, a söröző fiúkat az A38 hajón, A régi ZP mostmár szinte teljesen bezöldült gyepjét, ésatöbbi.

Ajánlom mindenkinek, hogy ne csak nézzen, hanem lásson is:)

Na és akkor a képek,vagy mondjuk inkább fotókollázsok:






Megjegyzések