2013. július 4., csütörtök

Toszkána II.- Cinque Terre

Itt is van a második kis mesém az olasz körutazásunkról, ezúttal arról a helyről, amit leginkább az Olasz Riviéra kifejezéssel írhatunk le:)

Cinque Terre





A következő rövid leírást találtam Cinque Terrére:"A név annyit tesz, mint „öt föld”, ugyanis egyszerre 5 kis települést is takar. Ide tartozik Riomaggiore, Manarola, Vernazza, Corniglia és Monterosso al Mare." A terület egyrészt a Világörökség része, másrészt pedig A National Geographic Travellermagazin 2011-ben a 6. helyre sorolta a világ 100 legszebb tengerpartját tartalmazó listán. A hajókirándulás La Spezia kikötőjéből indul és ide is tér vissza, ami már önmagában is gyönyörű parti sétánnyal rendelkezik. Még nem voltam a Francia Riviérán, de valahogy azt is így képzelem el. Óriási pálmák, rengeteg jacht és kisebb-nagyobb hajó, rózsaszín leanderek, zöld fű, kalapban és lenge nyári ruhában flangáló emberek. 






A nyitott tetejű hajón persze teljes valójában ér a napfény, aznapra már készültem, vittem egy jó adag 30faktoros naptejet, már indulásnál körbekentem vele magamat, hogy ne érjen meglepetés (ezt a lépést az előző napi tengerparti napozásból okulva tettem...) Érdemes tudni, hogy erős hajlamot mutatok minden nemű utazási betegségre, legyen az tériszony, tengeri betegség vagy mindenféle buszon történő bedagadás és lezsibbadás. Ezeket én mindig sorra teljesítem, most sem volt ez másképp. A hajón már előre benyújottam a Daedalonra való igényemet, de vártam a megfelelő pillanatig vele. Igyekeztem élvezni a tengert és a napsütést, fotózgattam, gondoltam, nincs is itt semmi probléma. Finoman siklott a hajó, aztán nagyjából 10 percre kikötött egy kikötőben a leszálló utasok miatt. Itt már kezdődött az imbolygás, de még nem volt vész. Aztán nem nagy titok, hogy a nyílt tengeri utat nagyjából végigpánikoltam. Néhány kép készítése után inkább a túlélésre próbáltam koncentrálni. Sokan körülöttem kifejezetten élvezték is a hajó borulásait (háttérinformáció hogy előző nap a nagy szél miatt nem is indítottak hajót, és egyelőre úgy tűnt, aznap se lesz több utánunk már), én viszont partra fagyott tekintettel, az előttem lévő támlát markolva imádkoztam, hogy még aznap partot érjünk. 



Elhaladtunk útközben Riomaggiore közelében ami a tenger felől sajnos nemigazán közelíthető meg és közeledtünk Monterosso felé, ahol nagyjából másfél óra után végre kikötöttünk. Akkor megfogadtam, hogy többet a hajóra vissza nem szállok, én bizony már ott maradok, ennyi volt, de aztán közölték, hogy 3-4 óra szabadidőnk van, addig lesz időnk kiheverni a megrázkódtatásokat. Nagyjából 5 percbe telt magamra találni, de utána már megrögzötten róttam az utcákat, fotóztam a színes kis házakat, széles vigyorral pózoltam a világ egyik legszebb helyén:) Az utcák minden irányba tekeregnek, de képtelenség lenne eltévedni, annyira egyértelműen helyezkedik el minden. A tunya dagadt macskák, az egymással traccsoló vendéglátósok, a kis kockásterítős asztalok az utcán, az óriási fagyik, vagy esetleg citromfák az utcán mind-mind természetes dolgok arrafelé.

És akkor néhány kép Monterossóból:



 











Nem kellett volna engem hosszasan győzködni arról, hogy maradjak itt és még egy hétig itt süttessem a hasamat vagy feküdjek a homokos parton. De ennyi volt most. 3-kor indult tovább a hajó Porto Venerébe.

Ami számomra nagyon furcsa volt, hogy ez a kis falu vagy kisváros, nem is tudom melyik illik rá jobban, délutánra teljesen felpezsdül. Az összes fiatal kiözönlik a partra és egy törülközőre pakolva kisebb csoportokban, esetleg párosan kifekszenek a partmenti sziklákra. Úgy tűnt, ott ez a megszokott, mindenki ide jön szabadidejében, a fiúk kedvükre bámulhatják itt a csinos lányokat, itt tartják a baráti összejöveteleket, itt randiznak. De ez a partszakasza csupán csak egy rséze a helynek, a nyílt tenger felé egy nagyon régi templomba lehet felsétálni, ahonnan szavakkal le nem írható kilátás nyílik a végtelen tengerre. Ahogy ott álltam nézve a nagy vizet és a partmenti sziklákat csapkodó hullámokat, rájöttem, ezért ilyen nyugodtak, vidámak a déli népek, ezért olyan könnyedek. Ha munka után csak fél órára kiülhetnék ide hallgatni ezt a zúgást és nézhetném a tengert és ezeket a fényeket, én is biztosan másképp látnám a világot és máshogyan érezném magam. Hihetetlen módon feltölt ez a hely energiával. A zegzugos utcák Porto Venerére is ugyanúgy jellemzőek. Rengeteg kis üzlet, étterem található itt, de ha turistaként az ember nem akar költekezni, itt már a puszta látvánnyal is beéri, egy fillért nem kell érte fizetni ha már itt kiköt. 




Egy dolgot megfogadtam magamban, ahogy az eredeti és utolsó kikötő felé hajóztunk. Ide vissza fogok még térni. Annyira jó érzéssel és mosolyogva gondolok erre a helyre és még annyi minden van benne, amire most nem jutott idő, hogy ezt nem szabad így hagyni. Tehát kedves Cinque Terre, még találkozunk!



Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése